Nagyheti gondolatok – húsvét ünnepére készülve

Húsvét ünnepére készülve ajánljuk Prof. Dr. Karasszon István tanszékvezető egyetemi tanár (Ószövetségi Tanszék) nagyheti gondolatait.


„Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55)


Vajon hányszor hangzott el a közelmúltban Pál apostol fenti költői kérdése a diadalmas hitről? Köztudottan temetési igehirdetéseken szokás igéit idézni a feltámadásról, ahogy az 1Kor 15. fejezetében meg vannak írva – tehát bizonnyal sokszor, fájdalmasan többször, mint ahogy azt egyébként megszoktuk! S hány alkalommal fordul elő a mostani húsvétkor, hogy miközben hittel, reménykedve hallgatjuk Krisztus feltámadásának üzenetét, közben könnyeinket nyeljük, s emlékezünk azokra, akiktől el kellett búcsúznunk, mert a pandémia áldozatául estek? Legyőzetett a halál; de még mindig tud szenvedést, fájdalmat és szomorúságot okozni akkor is, ha a végső szót nem ő mondja ki!

Az elmúlt hetek és hónapok eseményei megmutatták, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit győzelmes hit, az egyszer s mindenkorra szóló Ige győzelme – ámde nem fájdalomcsillapító látszat-gyógyszer: a keresztyén ember is szenved, s neki is át kell élnie a halált. Számára azonban a halál sem értelmetlen! Elsősorban azért nem, mert az értünk meghalt Megváltóra gondol, akinek áldozata abszolút értelmes volt: el tudnánk-e képzelni azt az egyszerű, sokszor talán ügyefogyott és kishitű tizenkét tanítványt, hogy ők fogják megalapítani a következő kétezer év keresztyén egyházát – Jézus Krisztus halála nélkül? Természetes, hogy a Mester számára is a halál keserű pohár volt; ha azonban az Atya akaratának engedelmeskedik valaki, akkor értelmes, végső jóra vezető lesz még az élet vége is!

A napjainkban megtapasztalható vész ennél természetesen jóval prózaibb, riasztó és nehezen értelmezhető. S mégis: értelmet közöl, értelemre indít sokakat. Van-e értelme a védekezésnek (maszkhordás, fertőtlenítés, „lockdown”, „oltakozás”) akkor is, amikor valaki úgy érzi, hogy elég erős az immunrendszere, s nem fog megfertőződni? Nyilván sokan rádöbbennek, hogy van, hiszen mindenki félti nem csak szeretteit, de egész környezetét! Vagy fordítva: van-e értelme annak, hogy este nem lehet szórakozóhelyre menni, önkorlátozást kell magunkra venni? Talán sokan osztják véleményemet: nem csak, hogy ennek van értelme, hanem fordítva, éppenséggel az előzőek értelmét vonja kétségbe a küszöbünk előtt álló vész. Igenis értelmes dolog, ha sokan elgondolkoznak azon, hogy mi fontos, illetve mi kevésbé fontos életükben, s felállítják önmagukban a szükséges dolgok sorrendjét – talán ennek során néhányan arra is rádöbbennek, hogy voltaképpen csak egy marad, s a Lk 10,42 szerint Mária példáját követve ezt fogják választani!

Nem csak értelem: értékelés is mindez! Hiszen kinek ne jutott volna eszébe egyik vagy másik tragikus esemény után, hogy én magam is járhattam volna így? Szinte magától értetődő ilyenkor, hogy az ember átgondolja saját eddigi életét, s a mérlegen bizony nagy dolgok is könnyűnek tűnnek, s kis dolgok is jelentőséget nyernek. S hány lezáratlan ügy van még, amit tisztázni, elintézni kellene – vajon lesz-e rá idő? Kellőképpen kifejezésre juttattam-e szeretetem annak, akit szeretek, vagy tudnám-e mondani annak, akit kevéssé szeretek: „Az én Megváltóm, akinek kezébe leteszem az életemet, kísérjen téged tovább utadon”? Amíg nem – addig nem állunk készen; s félő, hogy a megoldatlan kérdések megoldatlanok is maradnak, ha mi magunk nem értékelünk és nem lépünk!

Az értelemmel és értékeléssel persze nem azt mondtuk, hogy a halál jó és kedves valami; nem: együtt és minden erővel harcolnunk kell most ellene, az 1Kor 15,26 szerint is az „utolsó ellenségről” van szó! A keresztyén hit szerint Krisztus feltámadásával nem kiiktatta, hanem legyőzte a halált azáltal, hogy a feltámadottak közül első lett. A korabeli zsidó és görög embert nagyon érdekelte, hogy hogyan lehet valaki részese ennek a győzelemnek – talán ez is szerepet játszott a keresztyénség gyors elterjedésében. Aligha kisebb ennek jelentősége napjainkban! A keresztyén ember és a keresztyén közösség jól teszi tehát, ha ennek útját világosan megmutatja úgy, ahogy számunkra is útmutatás volt Pál apostol üzenete. Ő maga így vall az általa szeretett filippi gyülekezetnek: „vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Fil 1,23). A Krisztussal való lét számára az életet jelentette (ahogy a 21. versben írja), s ez a közösség a Feltámadottal számára felülmúlta a halál rettenetét: az is csak nyereség lehetett számára. Az „utolsó ellenség” megsemmisül, vereséget szenved, ha már itt a földi életben együtt tudunk lenni a Megváltóval! – Mi akadályoz meg minket abban, hogy mi is Krisztussal közösségben éljük életünket addig, amíg adatik? Nos, mindaz, amit talán életünk áttekintése során a „könnyűnek találtatott” kategóriába tettünk; mindaz, amiről Pál apostol a Fil 3,8-ban úgy vallott, hogy kárnak és szemétnek ítélt, pedig korábban nyereségnek tűnt.

Ünnepeljük hát idén is húsvétot, Krisztus feltámadásának ünnepét a megszokott örömmel, szabaduljunk meg azoktól a ballasztoktól, amik eddigi életünket terhelték, s nézzünk a vészterhes időkben is azzal a reménységgel a jövőbe, „hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 9,38-39)!

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Következő események




Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

 

Youtube