Egyetemünk is részt vett a Szeretethídon

A Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd elnevezésű programját 2009 óta rendezik meg évente Kárpát-medence-szerte, ehhez csatlakozott ebben az évben is Egyetemünk. A károlis önkéntesek ezúttal a Bethesda Gyermekkórház belső kerítését festették le más önkéntesekkel együtt.

A kerítés felújítását ez év áprilisában kezdték el: egy képzőművész csapat segítségével a betonkerítések paneljeit hetven ismert, klasszikus gyermekkönyvvé alakították át. A 2021. május 14-15-én megrendezésre került Szeretethíd keretein belül ugyanennek a kerítésnek a belső oldala került megújításra.

Az önkéntes csapat jó tempóban haladva kora délutánra már el is készült a viszonylag hosszú falszakasszal. A kék alapra fehér madármotívumok kerültek, melyek látványa remélhetőleg felvidítja majd a kórház kis lakóit (akik közül egyébként sokan a munka közben is figyeltek az ablakokon keresztül).

Ezúton is köszönjük az Állam- és Jogtudományi Karunkra járó hallgatóknak a részvételt!

 


A Szociális és Egészségtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata is szervezett egy önkéntes programot, melynek során Budapest több pontján inspiráló üzeneteket, igéket helyeztek el. Céljuk az volt, hogy a mostani nehéz időkben is minél több kedves, bátorító szót kapjanak az emberek.

Néhány mondat ezek közül:

"Szeressük embertársunkat vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen."

"Minden csoda alapja a szeretet."

Következő események




Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

Galéria

 

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ